1. fejezet ~ A kezdetek

Mikor végre felálltam az íróasztalomtól elgémberedett lábaimba nyílalt a fájdalom. Nem törődtem vele, mert arra vágytam, hogy végre a forró zuhany alatt álljak. Míg a szobámból nyíló fürdő felé vettem az irányt, sorban dobáltam le magamról a ruháimat - mit sem törődve vele, hogy a függönyöm nincs behúzva és az örökké leselkedő szomszéd srác mindent láthat. Ben kedves fiú volt, de nem az esetem. Tudomásul vette, hogy semmi esélye, de szemeit állandóan kocsányon lógatta. Ezekkel a gondolatokkal léptem a vízsugár alá - ha ezt tudná, nevettem fel. Áztattam magam a gőzölgő zuhany alatt és próbáltam nem gondolni az egyetemre, ahova beadtam a jelentkezésemet. Már csak pár nap és kiderül, hogy felvettek-e. A tüsfürdőtől habzó testemet leöblítem és nézem ahogy a habot és a gondolataimat a víz lemossa a lefolyón. Nyikorogva zárom el a csapot és minél gyorsabban próbálom a hidegtől reszkető testemet beletekerni a törülközőbe. Kimegyek a szobámba egyenesen a tükröm elé és félve rápillantok, egy idegen néz vissza rám. Az utóbbi időben annyit tanultam, hogy időm se volt magammal foglalkozni. Lepattogzott körömlaktól fénytelen körmeimet vizsgálva hirtelen mozgást veszek észre a szemem sarkából. Oda kapom a fejem és a szomszéd ablakot  figyelem - semmi. Vissza fordulok a körmeimhez és elhatározom, hogy holnap elmegyek manikűröshöz - mikor egy éles zajt hallok. Ben ablakára nézek és mozgásra leszek figyelmes. Van valaki rajta kívül a szobában. Gyorsan a villanykapcsolóhoz rohanok és leoltom a fényeket nehogy meglássanak. Vissza sietek az ablakhoz és figyelek. Egy férfi indulatosan mutogat Ben felé - a fiú tiltakozik és próbálja meggyőzni a magas kopasz pasit valamiről. A belső hangom azt súgja valami nagyon nincs rendben. A következő pillanatban a férfi elővesz egy fegyvert és a szomszédom fejéhez tartja. Ijedtemben mozdulni sem tudok - hiába adja az agyam az utasítást a testemnek, hogy hívjam a

rendőröket - lefagytam. Egy hangos puffanás töri meg a csendet a nyugodt kertvárosban. A ház falairól visszhangzik a pisztoly hangja a fülembe és én csak nézem, ahogy a kopasz férfi kifut az ajtón egyenesen a házak mellett elterülő park felé. Észhez térek és ahogy csak bírok futok. Futok Benék háza felé. Berohanok a házba egyenesen szomszédom szobája felé vezetnek a lábaim. Mikor beérek lefagyok. Ben ott fekszik a padlón vértócsával a feje körül. Öklendezni kezdek és amikor epés ízt érzek a számban magam elé teszem a kezem. Tudom, hogy nincs már esélye, sírva roskadok a földre az élettelen test mellé. A shocktól nem érzem az idő múlását. Mikor körbe nézek meglátom a pisztolyt - kézbe veszem és tanulmányozom. Nehezebb, mint gondoltam. A markolat éles késként vág a víztől felázott tenyerembe. Könnyeimen keresztül alig látok, csak hallom, hogy mások is a házban vannak. Félnem kéne, de jobban félek saját magamtól, mert nem tudok moccanni Ben mellöl. Azon gondolkodom, hogy vajon miért kellett meghalnia. Egy gondolatfoszlány kezdi felütni a fejét, de a gondolataimból az egyre közeledő hangok riasztanak föl. Az ajtóra nézek és egy csapat rendőr tódul be rajta, fegyvert fogva rám. Meg kéne könnyebbülnöm, de csak még jobban rettegek. Tudom, hogy a gyilkos fegyver a kezemben van. Ránézek. Hirtelen, undorodva eldobom és a rendőrökre pillantok, akik épp letepernek engem a földre. Olyan gyorsan történik minden. Mintha megállt volna az idő. Hason fekszek, törülközőbe csavarva, hátrabilincselt kézzel Ben mellett. A szememet a testen tartom és észre veszek egy papírfecnit a farmerja zsebében. Szólnom kéne, hogy nem én voltam, hogy ártatlan vagyok de nem teszem. A korábban keletkezett gondolatfoszlány mostanra kiteljesedik. Nézem a szomszéd srácot, aki pár órával ezelőtt még nekem udvarolt és arra gondolok, hogy miért nem tettem semmit. Miért nem hívtam időben a rendőröket. Utálom magam, hogy nem tudtam cselekedni. Arra gondolok, hogy bűnös vagyok - így hát hallgatok és tűröm, hogy a rendőrautó felé vigyenek a nyomozók.